images/news-pics/921_nagykep.jpg
Hogyan kell hatékonyan késelni?
2016.07.24 - 13:47KODIAK

Én személy szerint katasztrofálisan késelek. Sose tudom mikor kell szúrni, hogy elkapjam az ellenfelet, nem igazán érzem, hol van a határ ahova még elér a késem, de ez nem is csoda, hiszen a kések nagyon másképp működnek mint a játék többi fegyvere, ezért is történhetnek olyan furcsaságok, hogy szinte nincs is a szemed előtt az ellenfeled (vagy a társad) mégis eltalálod, vagy mint amikor rain a fején álló kiot is le tudta késelni, úgy, hogy nem is látta.



Ahhoz, hogy a címben feltett kérdést megválaszoljuk, tudnunk kell az összes késeléshez tartozó játéktechnikai elemet. Az első és legérdekesebb, hogy a késeléshez külön hitboxot használ a játék. Ez a hitbox téglalap alakú, jóval nagyobb mint a játékos, széltében is és magasságra is. Második fontos dolog, hogy a szúrásnak is van egy hitboxa (egyfajta kúp szerűség). A kisebb kúp a bal oldalon a másodlagos a nagyobb az elsődleges késelés hatótávja.



Tehát, ha ezek a hitboxok érintkeznek akkor tudod megszúrni az ellenfeled. Mindebből talán annyi tanulságot lehet levonni, hogy érdemes a célkeresztet feljebb tartani, kb fej/nyak magasságban hogy a legideálisabb távolságot kapjuk. Itt egy videó ami elmagyarázza az eddig leírtakat:



Persze nem csak ennyi a késelés tudománya, hiszen kétféle késelés létezik, az elsődleges és a másodlagos. Az elsődleges távolabbra ér el gyorsabban szúr, de kevesebbet sebez, a másodlagos többet sebez és kisebb a hatótávja és lassabb is. Mindemellett ha valakit hátba késelsz azon nagyobbat sebzel mint szemből.

Az elsődleges késelés kb 64 egységnyi hatótávolságú, páncélos ellenfél ellen szemből az első szúrás 34-et, a többi azt követő szúrás pedig 21-et sebez. Páncél nélküli ellenfél ellen pedig 40-et majd 21-et sebez. Ha valakit hátba késelsz akkor az elsődleges 76-ot sebez rajta.
A másodlagos 48 egységnyi távolságra hat, szemből páncélos ellenfél ellen 55-öt, páncél nélküli ellen 65-öt sebez, hátba pedig azonnal öl.

Pro tip: a leggyorsabban úgy tudsz végezni egy veled szemben álló páncélos ellenféllel, hogy két elsődleges és egy másodlagosat szúrsz bele. Fontos megjegyezni azt is, hogy a késelésért 1500$ jár ami nem kis összeg, így anyagi motivációja is lehet a késelésnek az ellenfél demoralizálásán felül.
Sokan különleges pályákon gyakorolják a késelést, ezek úgynevezett 35HP-s pályák, ahol mindenki csak késsel rohangál.

3kliksphilip videója talán még jobban elmagyarázza amit én itt leírtam: