images/news-pics/779_nagykep.jpg
Tanítványból mester - 2 év alatt
2016.05.18 - 12:16

2014-ben fer még csak lelkes rajongóként találkozott a CS:GO világ legnagyobb alakjaival, mára már ő is ezen kiválóságok egyike lett. Tündérmesébe illő felemelkedés Brazíliából.



A kép mindössze két éves, mégis nagyot fordult azóta a világ Fernando Alvarengával, vagy ahogy mindenki ismeri: ferrel. Az akkor 22 éves brazil srác teljesen átlagos CS:GO játékosnak számított, aki szívesen pózolt az akkori környezet egyik legjobb játékosával, saját példaképével. Fer kiemelkedett ugyan a hazai scene-ből, átütő nemzetközi eredményekre azonban esélyük sem volt komoly támogató nélkül. 

A HLTV adatbázisába 2014 októberében került fel fer neve, aki akkor Fallen, fnx, hen1 és lucas csapattársaként, a KaBuM kötelékében villogtatta meg először tudását nagy közönség előtt a BenQ All-Star show meccsén. 2015 elején aztán nagy esélyhez jutottak a srácok, a katowicei Major kvalifikáció versenyére azonban nem volt elég pénzük elutazni. És ekkor megtörtént a csoda. A CS:GO közösség eddigi legtöbb pénzdíját begyűjtő flusha adományának köszönhetően összegyűlt a szükséges pénz az induláshoz, a többi pedig már történelem.



A brazilok kivívták a Major indulás jogát, legendás rangot szereztek és azóta kirobbanthatatlanok a nemzetközi elitmezőnyből. Csapattársak jöttek-mentek, fer helye azonban végig stabil maradt és társaival együtt immár első nem-európai Major győztesként, első nem-európai világranglista elsőként és a CS:GO történelem két eddigi legmagasabb pénzdíjának tulajdonosaiként tekinthetünk rájuk. Szépen kinőtte magát a dolog, csupán 2 év alatt. És hogy mi volt a recept? Eltökéltség, kitartás, rengeteg gyakorlás, a közösség támogatása, egy kis szerencse és egy szuper csapat.

Hemi lelkes kommentátorként, helyszíni riporterként és cikkíróként igyekszik mindent infót elhozni nektek, amit a CS:GO-ról tudni érdemes, folyamatosan frissülő oldalát itt követhetitek.