images/news-pics/748_nagykep.jpg
DH Austin helyzetjelentés
2016.05.08 - 16:03

Elérkeztünk az elődöntőkhöz a 100,000 dollár összdíjazású austini DreamHack verseny utolsó napján, pillantsunk vissza röviden a mögöttünk álló csoportkör eseményeire, és a legviccesebb, legszebb és legelképesztőbb jelenetekre!


A csoport


Ahogy beharangozónkban előre vetítettük, a Luminostiy magabiztosan, két győzelemmel villámrajtot vett, csupán 8 kört engedve eddig ellenfeleinek (16:5 vs. Splyce és 16:3 vs. C9) FalleN-ék célja mi is lehetne más ezután, mint a döntőbeli jó szereplés, kirobbanó formában ugyanis a brazil gárda. A C9-CLG párharcot jóslatunknak megfelelően kétszer is láthatta a közönség, az újdonsült tagcsere miatt sokan azonban előre temették a Cloud9 csapatát. Kár volt, n0thing ugyanis régi fényében ragyogva ment előre, a csapat pedig előbb 16:1-re, majd egy sokkal szorosabb meccsen 2:1-re verte honi riválisát.


B csoport


Lényegében itt is papírforma szerint alakultak a dolgok, a két nagy csapat nem hagyta érvényesülni a kicsiket, a Temp Storm és a Liquid is magabiztosan jutott a legjobb négy közé. A csoportgyőzelmet itt is a brazilok húzták be, így akár a dél-amerikai házi döntő is összejöhet! Hiko-ék a decider meccsen kétséget sem hagytak afelől, hogy elődöntőben a helyük, meggyőző 2:0-val léptek át a Selfless-en.


Ahogy ígértük, íme szubjektív gyűjtésem a csoportkör "leg"-jeiről, videós formában:


A legviccesebb : Summitot saját molotovja akadályozza meg az első map megnyerésében! A Splyce végül 0:2-re kapott ki ...


Az eddigi legszebb kört EliGE szállította, pisztoly körös ACE a mindössze 18 éves szupertehetségtől!


A legelképesztőbb mutatványt egyértelműen Relyks produkálta, törött egérrel hozta le a kört, csupán a billentyűzet segítségével, nézzétek csak:


A nemzetek csatája még bármelyik irányba eldőlhet, két brazil és két egyesült államokbeli ötös vívta ki magának a lehetőséget, hogy megmérkőzzenek a döntőért, Tempo Storm - Cloud9 és Luminosity - Liquid meccsekkel folytatódik a három napos rendezvény. Magyarul a GameplanTV közvetíti az eseményt. Ti kinek drukkoltok ma este?



Hemi lelkes kommentátorként, helyszíni riporterként és cikkíróként igyekszik mindent infót elhozni nektek, amit a CS:GO-ról tudni érdemes, folyamatosan frissülő oldalát itt követhetitek.