images/news-pics/73_1425888723.jpg
XVII. Végjáték
2015.02.27 - 02:09KODIAK

A csapat szétszéledt. Sloby abbahagyta a játékot, .akira. lett az ancients multigaming klán managere, Piki visszatért 1.6-ozni és sorra söpörte be a LAN győzelmeket (beleértve a 2006-os WCG-t is), majd később fizetett játékosa lett a német hoorai csapatának, én pedig egy időre felhagytam a versenyszerű játékkal, de egy meccs erejéig felbukkantam a GotFrag Allstars csapatában, majd az eXile nevű mix csapattal (etiCAT, xedox, ILL, rebi, KODIAK) mentem a WCG utáni első lanomra (D-LAN 6), ahol a második helyet szereztük meg a szintén mix csapat Vendetta (kuLi, stawros, peza, Npp, BA) mögött. Igaz a D-LAN 6-on nem jelentek meg, de a n1ce-6aming volt a legsikeresebb magyar csapat ebben az időszakban, így .akira. beszervezte őket, hogy legyenek az ancients css squadja. FLegby, clayton, stawros, Flavius, BA felállásban játszó ancients nem szerepelt rosszul a meccseken, de BA egyre kevesebbet játszott, így megkértek, hogy ugorjak be pár meccsre. A csapatnak nem igazán ment jól, de ez a többieket nem zavarta annyira mint engem, mivel a n1ce-6aming mindig is egy baráti társaság volt, akik együtt mixelgettek. Sosem voltak igazán komoly profi csapat, talán a WCG kvalifikációt leszámítva 2005-ben, ahol nagyon szépen játszottak. A PGCC netkávézó nyitó LAN-ja borította ki a bilit végül.

Sikerült egy középszerű csapattól kikapnunk és elég hamar búcsúznunk a tornától. Ez a vereség nagyon zavart, ezért leültem beszélni a csapattagokkal, hogy hogyan tovább. Végül, főleg az én nyomásomra megváltunk claytontól és FLegbytől és két új játékost kerestünk a sorainkba. Az első felmerülő lehetőség a fiatal dhizzy és Res1st páros lett volna, a másik lehetőség az Npp, kuLi duó volt. KuLi szokásához híven húzta-halasztotta a válaszadást, ezért el kezdtünk gyakorolni mindkét felállásban és ezalatt az idő alatt megnyertük a CAL Euro Open East divizióját, ami a CAL első európai css ligája volt. Végül kuLi eldöntötte, hogy befejezi 1.6-os pályafutását és beáll a csapatba, így az Npp, kuLi páros mellett döntöttünk és új lendülettel kezdtünk neki a felkészülésbe, mivel elég sok rangos online ligában akartunk indulni 2006 második felében.

Terveink között szerepelt a CAL Euro Main első évadjának és az SGL CSS Invite ligájának a megnyerése is. Az igazat megvallva az online ligákat sose tartottam számon, mert mindig csak úgy fogtam fel őket, mint gyakorlást az igazi megmérettetésekre, a LAN-okra, de mivel a source-ot az előzetes megérzéseimmel ellentétben nem válogatták be 2006-ban a WCG játékai közé, nem maradt más nekünk mint az online ligák, a D-LAN-ok és az akkoriban elszaporodó PGCC LAN-ok. De legalább a magyar csapatok közti versengés egy ideig motivált minket, mert az azóta source nagyhatalommá fejlődött OBi akkoriban kezdte bontogatni szárnyait és a dalay lamas is néha elkapott egy-egy jó szériát.
Sokan ezt a felállást ez ECG negyedik helyezett ancientshez hasonlítják és tény, hogy igazi egyéniségek kerültek ismét egy csapatba.



Flavius
, aki körülbelül akkor kezdett el játszani, amikor én és elég sok komoly klánban megfordult, egy igazi tehetség volt. Sosem kellett sokat gyakorolnia, hogy jó legyen, mivel egyszerűen csak jó volt. Megvolt a rutinja mint irányító, átlátta a pályát és a játékot és mellé még jól is lőtt. Amikor a FoP-ban vagy az 1.6-os ancients-ben együtt játszottunk a meccsek előtt sosem gyakorolt, hanem videózgatott, ha szóltunk neki emiatt, akkor csak morgott valamit, de a meccseken mindig száz százalékot nyújtott. Nem zavarta, hogy a játék css vagy 1.6, nem jött zavarba, ha igazán nagy nevű csapatok ellen játszottunk, ő mindig bízott magában. Egyik hibája pont ez a fajta magabiztossága volt, néha túl sokat vállalt és túl sokat kockáztatott. Ha volt olyan játékos az irányításom alatt, akire éreztem, hogy nem tudok hatni igazán, az Flav volt.

stawros
volt a csapat gerince. Már a 2005-ös WCG óta tudtuk, hogy Magyarország egyik legjobb és legmegbízhatóbb játékosa, hiszen akkor gyakoroltunk is vele és küzdöttünk is ellene a másik LU-val. Ő volt az, akire mindig számíthattunk mint biztos pont. Minden utasítást kérdés nélkül teljesített, de elsősorban kiemelkedő deffenzív játéka tette meghatározóvá a csapatban. Kicsit talán túl deffenzív is volt néha, de hát a tökéletes munkához idő kell.

kuLi
az 1.6-os scene csodagyereke volt. Sokan Piki-hez hasonlították. És tényleg, hihetetlen miket művelt akár az awp-vel, akár a többi fegyverrel, ami a keze ügyébe került. Eszméletlen hangulatot tudott csinálni és pörgetni az egész csapatot. Nem mondanám, hogy nem olyan ügyes mint Piki, egyszerűen csak nem hiszi el magáról ezt és sokszor a hangulatától függ a játéka. (retroblog: 1, 2, 3)

Npp
az ifjú titán, aki körülbelül másfél év alatt pörgette fel magát a nemzetközi source scene élvonalába mindenféle segítség nélkül. Az önfejűsége és az akaratereje egyedülálló, én nem igazán láttam még az övéhez fogható karriert a játékban. Ismerte, felfogta és továbbgondolta a taktikákat. Újakat talált ki és folyamatosan fejben tartotta az ellenfél minden mozdulatát és ahhoz igazította a játékát.








Párhuzamosan játszottunk tehát két fontos netes ligában és közben rendezték meg a D-LAN 7-et , ahova Flavius nem tudott eljönni velünk családi okok miatt, így dhizzy ugrott be hozzánk ötödiknek. A felsőági döntőben kerültünk össze az OBi-val és de_cbble-n ki is kaptunk tőlük. Alsóágról viszont két pályát zsinórban nyerve megnyertük a D-LAN 7-et. A CAL Mainben pedig erősebbnél erősebb ellenfelek ellen álltuk a sarat és a rájátszásba másodikként kiemelve kerültünk.



1. Finland Insignia Cadre
2. Hungary ancients
3. Finland Team Logitech.fi
4. Germany TRIAD
5. Finland cZar Gaming
6. Slovak Republic defeaters
7. Hungary Dalay Lamas
8. Germany Team-coolTronik

Első meccsünket simán hoztuk a dl ellen, a második meccsünk az akkor még nem annyira ismert, de elég jó csapatnak számító defeaters ellen volt. Nagyon nehezen hosszabbításban sikerült csak felül kerekednünk a .Php által irányított csapat felett, akik később eSuba, majd mostanában Reason Gaming néven ismertek. Végül a döntőben az Insignia Cadre-val csaptunk össze drámai körülmények között, ugyanis Npp internetszolgáltatója a második félidőre felmondta a szolgálatot és 400-as pinggel rohangált csak a pályán, így 4vs5-ben játszottunk gyakorlatilag. De még így is szorossá tudtuk tenni a meccset, ami egészen az utolsó körökig nem dőlt el. Stawros 5-ös killjei és Flavius fergeteges játéka vitte előre a csapatot. Hősies küzdelemben végül alul maradtunk és másodikok lettünk.



1. Finland Team Logitech.fi
2. Hungary ancients
3. Finland cZar Gaming
4. United Kingdom Auxilia
5. Germany Multigamer
6. Hungary Dalay Lamas
7. Denmark Team Sky
8. United Kingdom Xtreme Precision

Az SGL ligában hasonlóan erős ellenfelekkel kellett szembenéznünk. A liga végén az első két helyen mi álltunk 6 győzelemmel és egy vereséggel és a Logitech.fi 7 győzelemmel. A szezon utolsó meccse döntötte el, hogy ki lesz az első, ráadásul de_strike-on kellett megmérkőznünk, ami csak azért vicces, mert se ők se mi nem ismertük igazán. A liga megnyeréséhez nyernünk kellett volna, de itt jön be az, ami miatt nem szeretem annyira az online ligákat. Igazából semmi tétje nem volt a presztízs értéken kívül. Mindezek ellenére megpróbáltunk mindent az ellen a csapat ellen, akit senki nem tudott megszorongatni sem és egy izgalmas meccsen végül döntetlent játszottunk és az SGL Invite-ot is második helyen zártuk. Megnézve a csapatokat, akiket a két tornán magunk mögé utasítottunk igazából elég szép eredmény, amit elértünk.

2007 tehát így kezdődőtt. Másodikként végeztünk a nagyobb netes ligákban és a januári PGCC LAN-on is csak a második helyre futotta az erőnkből. Februárban szépítettünk és megnyertük végre a PGCC LAN-t, ami egyfajta felkészülés volt az év "legnagyobb" LANjára a D-LAN 8-ra. Flavius ismét nem tudott velünk lejönni Dunaújvárosba, így BA segített ki minket a LAN-on. Veretlenül és komolyabb bökkenő nélkül nyertük meg a LAN-t, ahol az OBi-t búcsúztattuk a döntőben. Az index.hu stábja a helyszínen járt.



Nem véletlen, hogy az OBi csatakiáltást belinkeltem, mivel a döntő közben, amint a késkörnek vége volt az OBisok elmentek csatakiáltást üvölteni, miközben az adminok elindították a meccset. Emiatt én is és a csapat többi tagja is elég morcosak lettünk, de végül az OBisok voltak azok, akiket ez az esemény teljesen kizökkentett a ritmusból és csupán 4 kört tudtak hozni. Az OBisokkal nem sokkal ezután a verseny után az SGL invite ligájában találkoztunk. Erről találtam egy élő közvetítést, aminek a hangja kicsit elcsúszott a konverzió miatt sajnos.

SGL Invite: OBI vs ancients - Első félidő 27 perc



SGL Invite: OBI vs ancients - Második félidő 23 perc


sajnos kicsit csúszik a hang a közvetítés alatt :(

Arra már nem is igen emlékszem, hogy a ligának mi lett a végeredménye, mert akkor nyáron megkeresett Mozgó és elkezdtük szervezni a BECUP 2007-et. Ennek következtében nem maradt időm játékra, azaz csak néha-néha játszogattunk a n1ce-6aming-gel, akikkel az OBi Open Series második helyét azért el tudtuk hozni. Egyelőre itt véget is ér a KODIAK saga, hiszen komolyan már nincs időm játszani. Mondanám, hogy visszavonulok, de ilyet nem lehet mondani. Játszom, ha van kedvem és időm, de kétlem, hogy újra leülnék WCG kvalifikációért edzeni.


Következő rész...