images/news-pics/71_1425857312.jpg
XV. Singapore
2015.02.27 - 05:00KODIAK

Két WCG-vel a hátam mögött pontosan tudtam, hogy még koránt sem pihenhetünk, bármilyen nehéz felkészülésen vagyunk túl. A legnagyobb hiba, amit egy csapat elkövethet egy ilyen kvalifikáció megnyerése után, hogy hátradől a székben és kienged. Sajnos Piki úgy érezte, hogy elege van a source-ból egy időre és 1.6-os versenyekre is elmenne, azokra készülne egy másik csapatban, így velünk nem nagyon akart gyakorolni. Sajnos, ha valaki nem gyakorol, akkor az egész csapat nem gyakorol, ami persze előre vetíti a kudarc lehetőségét. Beszéltünk Pikivel, hogy a csapatnak gyakorlásra, fejlődésre, de legalább szintentartásra szüksége van és játszanunk kell, de Piki tartotta magát ahhoz, hogy neki nem fogjuk megmondani, hogy mikor mit csináljon. Okosabb dolog lett volna kompromisszumos megoldást találni, de mivel az idő sürgetett és a csapat nagyrésze sem a higgadtságáról híres, így Pikinek közös megegyezésre ultimátumot adtunk, hogy vagy készül velünk vagy kirakjuk a csapatból és stawrosszal folytatjuk a felkészülést. Piki nem fogadta el az ultimátumot. Szerintem azért, mert azt hitte blöffölünk és nem fogjuk kirakni a legjobb játékosunkat a cél előtt. Mi is tudtuk jól, hogy Pikinek óriási érdeme volt abban, hogy megnyertük a WCG kvalifikációt és azt is, hogy nélküle sosem lesz ugyanolyan a csapat, de ha valaki a csapat érdekénél előbbre helyezi a saját személyes dolgait, pont akkor, amikor a legfontosabb megmérettetésre készülünk, azzal szinte megsemmisíti a csapat összetartását. Ezt nem engedhettük meg, erőt kellett demonstrálni, hogy Piki is megértse azt, hogy ez a verseny most fontosabb annál, hogy ő egyénieskedjen. Ennyire kedvező pozícióból még sosem indulhatott magyar csapat a WCG-n, hiszen szinte az egyetlen source orientált csapat voltunk és Európa legjobbjaival edzhettünk. A legnagyobb butaság lett volna a cél előtt kiengedni.

Nagyon megörültem, mikor végre Piki jobb belátásra tért és beleegyezett abba, hogy folytassuk a készülést. Mondjuk szerintem igazából nem a csapat iránti szolidalitása motiválta, hanem inkább az fájt neki, hogy elvesszük tőle azt, ami jár neki. A csapat szempontjából ez mindegy volt, Piki visszatért és gyakorolt velünk. Az incidensről nem esett több szó köztünk.



A legnagyobb hangsúlyt az ancients-nél mindig a csapatjátékra és a taktikák gyakorlására fektettük, egyénileg mindenki maga készült. Nem volt kötelező napi 800 bot, amit be kellett lőni, nem volt aim_map tréning sem, ezt mindenki saját lelkiismerete szerint csinálta. Piki és Deep lődözte a botokat szorgalmasan, akira is rendszeresen tartott magának aim fejlesztő gyakorlatokat. Én, mivel rettentő unalmasnak tartottam, szinte sosem gyakoroltam botok ellen, Sloby sem botozott, mert ő is utálta.  Volt ezzel szemben szituációs tréning sok mapon, hogy megszokjuk a lerakók hatékony bevédését, illetve betámadását. Ilyenkor 2 terrorista lerakta a bombát és a lerakással egy időben indulhatott csak el a két CT, hogy azt hatástalanítsák. Sok olyan edzést is tartottunk, amiben ellenfél nélkül gyakoroltuk el a támadó köreinket, hogy meggyőződjünk róla, jól vannak-e időzítve. Ilyenkor általában én csak figyeltem a támadásokat spectator módban és jeleztem, ha valamelyik egységnek később kéne elindulnia vagy előbb kéne gránátozni és csak utána támadni. Egy-egy ilyen taktika kialakításánál az elsődleges szempont mindig az, hogy az ellenfél figyelmét megosszuk. Itt is óriási segítség volt, amit már említettem, hogy a csapat összes tagja volt irányító poszton és így valami plusszal ki tudta egészíteni a csapat taktikai arzenálját. A taktikai megbeszélésekben mindenki aktívan részt vett, ami abban is segített, hogy a taktikák sokkal élénkebben megmaradtak az emberekben, mert részben sajátjuknak érezték azt.


Singapore



Amikor elhagytuk Budapestet és Frankfurt felé repültünk, már nem gondoltunk a gyakorlásra, csak lazítottunk. Mindig jól jön, ha egy verseny előtt már nem a felkészülésen jár a játékosok agya. Szingapúrban fojtogatóan párás levegő fogadott minket és folyamatos 30 fok. Metróra szálltunk és a cuccainkat leraktuk a szálláson, majd nyakunkba vettük a város. Egy ideig együtt mozgott az egész magyar különítmény, majd szétszéledtünk és ki-ki ízlése szerint nézelődhetett. Piki és Deep célbavették a csoport nagy részével az elekronikai üzleteket, akira és én elmentünk várost nézni. Gyalog bejártuk Szingapúr pár közeli negyedét és végül buszra szállva a tengerparton kötöttünk ki a Sentosa szigeten, melyet a szingapúriak maguk töltöttek fel, hogy kellemes üdölőhelyet alakítsanak itt ki. A homokos tengerpartot Hawaii-ról importálták a helyiek elmondása szerint, de valószínűbb, hogy Malajzia homokos területeiről hozták ide. A parton megittunk egy sört és konstatáltuk, amit az 1.6-osok és flek0 annyira hajtogatott, hogy "Szar ez a Source", majd visszamentünk a megnyitó ünnepségre.



Este, miközben még fülünkben visszhangzott a WCG megnyitó dala, már kezdhettünk izgulni és esélyt latolgatni, mert az angol Reason Gaming és az üzbég ProdigY ellen kellett  két nap múlva reggel ringbe szállnunk. Az angoloktól nem féltünk, mert már játszottunk ellenük neten és simán térdre kényszerítettük őket, az üzbég csapat nem tűnt veszélyesnek, de ha valaki egy ilyen tornán egy pillanatra is túlságosan nyeregben érzi magát az nagyon ráfizethet, így nagyon kellett figyelnünk azon a mérkőzésen, egy apró hiba is végzetes lehetett. Csak a csoportelsők juthattak tovább . Aki csoportmeccset veszített, az búcsúzhatott a további küzdelemtől.
A legtöbb csapat, aki eljött a WCG-re még 1.6-os kvalifikáción nyerte el a részvételi lehetőséget, így source-ban sokan nem voltak olyan tapasztaltak mint mi, a Reason Gamingen kívül a hazai pályán játszó Titans és az osztrák Fantastic5 voltak, akik régebb óta source-szal játszottak, ezen kívül volt pár csapat, aki egy-egy source-os játékossal büszkélkedhetett, mint például a kanadai eG. Hogy ez mennyire volt meghatározó, arra így emlékeztek vissza csapattársaim:

.akira.:
Szingapurban az előnyünk annyi volt, hogy ismertük a játékot, viszont a Top 1.6-os csapatok profik voltak. Pillanatok alatt alkalmazkodtak, hozták azt, amiről magyar csapatok álmodni sem mernek.

Deep:
Ismertünk pár trükköt, amit az 1.6-osok nem. Többiben szinte semmi előnyünk nem volt. Én úgy gondolom, hogy ha valaki nem tesz meg mindent a győzelemért (lásd: 3D) és nem gyakorol eleget, az nem teheti meg, hogy azt mondja, bármilyen hátrányból is indult.

Piki:
Aki megengedte magának, hogy nagy arccal üljön le ellenünk Singapore-ban, az megjárta.

Sloby:
Természetesen a tudás nagy előny. Egy-két új hely ismerete meccseket dönthet el, valamint a lövés technikáját megtanulni is sok időt vesz igénybe. Mindazonáltal azt mondom, hogy aki félvállról vesz egy versenyt, az ne csodálkozzon, ha nem nyer.


Amíg a csoportmeccsek első fordulóját játszották addig nekünk volt egy kis időnk szokni a környezetet és az ellenfeleket. A szingapúri Titatns csapata -akikkel a neten már összebarátkoztunk és együtt edzettünk, amíg ők Svédországban bootcampeltek, hogy a szingapúri döntőre felkészüljenek- meghívott minket és pár csapatot egy helyi internet kávézóba gyakorolni. Többek között a mousesports is eljött, hogy gyakoroljon, mivel ők is 1.6-os versenyen kvalifikálták magukat és igaz, hogy saját bevallásuk szerint már egy ideje játszottak source-szal, azért egy kis gyakorlás nekik is jól jött. Mi főleg velük és a Titans-szal játszottunk és ha jól emlészem mindenki ellen éppenhogy, de alul maradtunk a pályák nagy részén. Talán csak de_train-en tudtunk magabiztosan nyerni. Azt nem mondanám, hogy keserű szájízzel tértünk nyugovóra, inkább csak mindenki tudta, hogy holnap ennél jobbnak kell lennünk.


WCG pracc






A versenyt a Suntec City Exchange-ben rendezték meg Szingapúr belvárosában. Itt tartották a megnyitó ünnepséget is, illetve itt volt a játékos tér, valamint egy nagy bemutató rész, ahol különböző gyártók állították ki legújabb termékeiket. Elképesztő díszletek között indulhatott a küzdelem a világbajnoki címért. WoW-os jelmezbe öltözött szingapúriak, a különféle színekben pompázó színpad és a fontosabb márkák képviselőinek standjai között ültünk le játszani.




 


 


 


ancients vs Reason Gaming 25:5



Az első meccsünk az angolokkal nem hozott meglepetést nekünk, ahogy sejtettük, könnyedén megvertük őket, ezzel már magában egy kis meglepetést okozva a nemzetközi sajtóban. A cbble terror oldalunk nagyon erős volt, sikerült az első köröket elhoznunk, így onnantól Piki és Deep két awp-vel tizedelte őket. Az angolok csak 3 kört tudtak megnyerni a könyebbik oldalon. Én CT első körben 4-et lőttem le, Sloby a harmadik CT körben ace-t lőtt, ekkorra már teljesen feladták. A végeredmény 25:5 lett.


Most Valuable Player
frag
assist
KODIAK457


ancients vs Prodigy 17:13



Az üzbégek elleni meccs kicsit izgalmasabbra sikeredett, mert a ProdigY nagyon küzdött. Ők is tudták, hogy aki ezt a meccset megnyeri, az jut tovább a csoportból. Az első félidőt 10:5-re nyertük és majdnem hátradőlhettünk, amikor az üzbégek rákapcsoltak és 5 kört hoztak zsinórban 13:10-re módosítva az eredményt. Végül aztán csak sikerült megnyugodnunk és átvenni az irányítást, 17:13-ra nyertünk.


Most Valuable Player
frag
assist
Sloby275


Ezzel a győzelemmel beírtuk magunkat a magyar CS történelembe, mint az első csapat aki kijutott a csoportból. Győzelmünket ünnepelve este megmártóztunk a szálloda medencéjében és a másnapi esélyekről beszélgettünk. A kínai wnv nem jött el a rendezvényre, így az A csoportból a Defeaters jutott tovább. Velük találkoztunk először az egyenes kieséses szakaszban.


ancients vs Defeaters 16:4 16:8



A szlovákok ellen már két mapon kellett nyernünk ahhoz hogy a legjobb 8-ba jussunk. Az első pályán de_train-en T oldalon kezdtünk. Beindult a gépezet. Első körben a Deep által még a magyar kvalifikációra kitalált kört csináltuk meg. Sajnos a két gránát most nem terített le senkit, mint a SuSh1 ellen, de a CT zében sikerült elbújnom és 4 ellenfelet lelőnöm. Magabiztosan 11:4-re hoztuk az első félidőt. A második félidőben a könnyebbik oldalon nem volt nehéz dolgunk, de azért minden kis trükköt bevetettünk. Deep a benti lerakó párkányáról lőtte hátba a mit sem sejtő ellenfelet és nem is sikerült kört hozniuk a szlovákoknak.


Most Valuable Player
frag
assist
KODIAK248


A második pálya ismét jól kezdődött. Deep fergeteges awp-zéssel semmisítette meg a Defeaters támadásait, mi csak aszisztáltunk neki. 14:1-re védtünk. A támadás már nehezebben ment, a szlovákok felszívták magukat és hét kört hoztak egymás után egészen addig, amíg akira meg nem nyert egy kört 1v4-ben. Ez teljesen összetörte őket. A végeredmény 16:8 lett.


Most Valuable Player
frag
assist
Deep3113


ancients vs Virtus.pro 8:16 14:16



A legjobb 8 között az orosz Virus.pro-val találkoztunk. 2005-ben a Virtus a legjobb orosz csapattá nőtte ki magát. Nem sokat gyakorolta source-ra, de mivel ez egy csapatjáték, a csapategységen múlik minden és ezt be is bizonyították. Az első pályát de_inferno-t 12:3-ra bevédték. A második félidőben pedig nagyon összeszedetten játszva nekünk összesen 5 kört hagyva nyertek 16:8-ra.


Most Valuable Player
frag
assist
KODIAK164

A második pályában bíztunk. De_train-en voltunk a legjobbak. Védekezéssel kezdtünk és hősiesen tartottuk a Virtus rohamait. Piki betegre fregelte magát, egy meccs alatt két ace-t is lőtt. Mindig ott volt, ahol az akció és kegyetlenül rendet vágott az oroszok soraiba. 10:5-re hoztuk az első félidőt. A Virtus.pro érezte a vesztét és óvni akart egy bírói tévedés miatt, ugyanis Deep a benti lerakó párkányáról támadta őket hátba, ami mint kiderült szabálytalan volt, de nekünk egy albíró engedélyezte még a szlovákok ellen. A Virtus újra akarta játszani a meccset, amiben mi benne is lettünk volna, mert úgy éreztük 10:5-nél jobb eredményt is tudunk csinálni. Végül folytattuk a mérkőzést és T oldalon is elhoztuk az első 3 kört, így 13:5-re vezettünk. A Virtus itt mutatta meg, hogy miért rangsorolják a világ legjobbjai közé. Megvették az awp-ket és zsinórban kilenc kört nyertek, majd 16:14-re állították be a végső eredményt. Döbbenten és kicsit szomorúan álltunk fel kezet fogni az oroszokkal, de az vígasztalt minket, hogy a világ legjobb 8 csapata közé bejutottunk.


Most Valuable Player
frag
assist
Piki442



Piki:


Az oroszokat halomra lőttem, komolyan mondom nem tudom, hogy lehetett azt a meccset elveszteni.


.akira.:


Talán az volt a vesztünk, hogy miután sikerült fordítanunk a meccsen, pont amikor lendületbe kerültünk jött a 15 perces óvás. Nem tudtuk folytatni azt , amit a kényszer szünet előtt elkezdtünk.


Deep:


Az oroszok ellen sajnos az én mentális fáradtságom miatt kaptunk ki. Piki szenzációsan játszott, a többiek is hozták a kötelezőt. Én viszont a legkönnyebb fraget sem tudtam belőni. Sokat kellett várni a meccsre és sajnos picit úgy érzem annyira jó helyen álltunk akkor, hogy megelégedtem ezzel és nem adtam bele 100%-ot. Ezt 1000x megbántam. Életem eddigi legszebb élménye az az 1 hét és nem csak azért, mert Szingapurban voltunk, hanem a társaság is jó volt.


Sloby:


Akkor és ott jobbak voltak. Szerintem nem kell ezen szégyellni semmit, egy nagyon jó csapattól kaptunk ki egy szoros meccs után.


A kis szomorúságot leszámítva végre úgy állhattam fel a WCG-s számítógépemtől, hogy elégedett voltam. Nem az oroszok elleni meccsel, de a csapattal és a teljesítményünkkel. Büszke voltam rá, hogy Magyarországot képviselhettem. Úgy éreztem megérte a sok szenvedést, a sok gyakorlást, a sok veszekedést az, hogy egymás vállára borulva elmondhassuk a legjobb 8 csapatba bejutottunk. Az élet persze nem állt meg. A Virtus továbbjutott de csak azért, hogy utána kikapjanak a kazakok fiatal ötösétől, akiket csak a 3D tudott a döntőben megállítani. Nagyon jó meccseket néztünk meg és volt időnk együtt kimenni a tengerpartra fürdeni még egyet a hazaindulás előtt. Estig úszkáltunk a Sentosa szigeten, majd amikor sötétedni kezdett elindultunk hazafelé, hogy másnap Magyarországra repüljünk. A város távoli fényeit nézve a sziget legmagasabb pontjáról még nem is sejtettük, hogy a márciusi ECG milyen meglepetéseket tartogat majd az ancients számára.







 


KÖVETKEZŐ RÉSZ...